Az Átlátszó oktatás című honlap megszerezte a kormányzat frissen elkészült felsőoktatás stratégiáját. Magam ennek rövid elemzésére teszek kísérletet.

 1. Általános megfontolások

 A felsőoktatási stratégia azzal a – már közhellyé vált – alapvetéssel készült, hogy a diplomások körében kisebb a munkanélküliség és nagyobbak a bérek. „Ez a trend annak ellenére sem változik, hogy az elmúlt két évtizedben sokszorosára nőtt a felsőoktatásban résztvevő fiatalok részvételi aránya és így a diplomások társadalmon belüli aránya.” Vagyis a FIDESZ felsőoktatás ellenes politikája, az államilag finanszírozott férőhelyek drasztikus csökkentése, valamint az intézményekbe való bejutás megnehezítése, a bolognai rendszer szétverése – mind-mind felesleges, rossz lépések voltak. Különösen mert „A közpénzekből a diploma szerzésre történő ráfordítások nagy átlagban 8-9 szeresen térülnek meg.”

A jelenlegi felsőoktatási részvételt ráadásul az stratégia nemzetközi összehasonlításban alacsonynak tekinti. Mindennek fényében különösen meghökkentő a kormányzati felsőoktatási politika jelenlegi iránya, amely ezekkel a folyamatokkal szembe megy.

A fejezet végén hármas elvet fogalmaz meg a dokumentum, a reformoknak olyanoknak kell lenniük, amelyek fenntarthatók, megvalósíthatók  és a 2014-es választásokig látványosak legyenek. Ez utóbbi direkt politikai cél már-nevetséges is, hiszen aligha reális, hogy a választásokig hátralévő körülbelül 11 hónap alatt  ilyen jelentőségű változtatások a kormányzati felsőoktatási stratégián reálisak lennének. De persze nem lehetetlen, hiszen törvényt módosítani csak néhány hét, különösen ha társadalmi egyeztetés nélkül teszik képviselői egyéni indítvány formájában.

2. Egy a XXI. század követelményeinek megfelelő felsőoktatási rendszer – mint az átalakításokkal elérni kívánt célállapot – főbb jellemzői

Milyen új rendszert akar létrehozni a kormány a felsőoktatásban? Először is a felsőoktatási legyen hozzáférhető. Ennek kifejtése során már-már a Rákosi-rendszerre jellemző kérlelhetetlen szemléletmóddal találkozhatunk. Természetesen egy Orbáni idézet elhelyezése feltétlenül szükséges ahhoz, hogy kimondjuk a célt, miszerint „felsőoktatásban való részvétel a tanulás és a hallgatói lét időszakában – minden erre igényt tartó – fiatal számára fizetésmentes legyen.” Tehát nem ingyenes felsőoktatásról beszél az anyag, hanem arról, hogy a hallgatói lét időszakában ingyenes. És, hogy még inkább nyomatékos legyen az irány: „Azokban az országokban ahol ragaszkodtak az ingyenes felsőoktatás fenntartásához, a költségvetési korlátok előbb utóbb a hallgatói létszámok mesterséges korlátozásához is vezettek” Tehát kamu volt minden kommunikáció, ténylegesen leszámolt a kormányzat a valódi tandíjmentesség koncepciójával. Ami persze szakmailag nem irreális álláspont, ha azt az „apróságot” elfelejtjük, hogy a jelenlegi kormánypárt a tandíjmentességre építi a felsőoktatási politikáját és még egy szociális népszavazásba is belehajszolta az országot nem is olyan rég, többek között a tandíj felvetését is támadva ("Nem lesz tandíj") . Kérdéses ugyanakkor, hogy a hozzáférhetőség növelésének ürügyén tervezik e további államilag finanszírozott férőhely csökkentését és a teljes felsőoktatás átállítását a költségtérítéses modellre. Úgy tűnik igen. A dokumentum jól láthatóan ingyenes diákként aposztrofálja azokat, akik diákhitel igénybevételével tanulnak és a felsőoktatási fejlesztést azzal próbálja megvalósítani, hogy le kívánja dönteni az „adminisztratív akadályokat” a jogi „dereguláció” eszközével a költségtérítéses hallgatót tömeges felvétele elől. Ami nemcsak azt jelenti, hogy az a cél, hogy egy intézmény bármennyi költségtérítéses hallgatót felvehessen, hanem értelem szerűen az is, hogy ezáltal az államilag finanszírozott hallgatók aránya még tovább csökkenjen. Az, hogy ez a színvonal rovására is mehet nem ismert kockázat a stratégiában. Egészen egyszerűen meghökkentő az, hogy azokat a jogszabályokat, amelyek a felsőoktatás minőségét garantálják azáltal, hogy megszabják a kötelező oktatási és felszereltségi sztenderteket a felsőoktatásban – ezáltal maximálva természetesen a lehetséges férőhelyeket is – adminisztratív akadálynak tartja a készítő. A tehetetlen cinizmus kimondásra is kerül.”Az elv az, hogy ha az állam a korábban említett nyilvánvaló makrogazdasági okok miatt nem tud megfelelő finanszírozást biztosítani az intézmények számára, akkor mesterséges kapacitás szabályozásokkal és más mesterséges eszközökkel legalább ne gátolja őket abban, hogy költségtérítéses hallgatók képzése révén bevételekre tehessenek szert. (…)Az intézményekbe felvételiző és felvett állami ösztöndíjas és költségtérítéses hallgatóknak a jövőben csak az intézmény természetes kapacitáskorlátai és a józan ész szabhassanak határt.”

Tehát miként képzeli el a stratégia a rendszer finanszírozását? Egyrészt a megnövekedett költségtérítéses hallgatókból, másrészt normatavából (amit állami ösztöndíjrendszernek hív), aztán persze „a kutatás és a kiválóság szempontjából fontos funkciók fenntartásának finanszírozásával”, természetesen EUs forrásból és végül a sokat támadott PPP rendszer visszahozásával. Nos, itt is tetten érhető, hogy a PPP beruházások igenlése kapcsán simám elhallgatja azt a tényt a dokumentum, hogy a fidesz gyakorlatilag e beruházási fogalom megjelenése óta folyamatosan támadja azt az elvet, hogy van létjogosultsága a PPP beruházásoknak. Mind ellenzékben, mint pedig az ezt megelőző választási kampányban sokszorosan kiálltak az ellen, hogy PPP formában valósítsanak meg beruházásokat, fejlesztéseket.

Szenteljünk egy kis figyelmet a normatíva rendszer tervezett átalakításának is. A stratégia hosszasan és szórakoztatóan csapong, először arról ír, hogy milyen rossz is a normatíva, máshol meg arról, hogy nem is olyan rossz az. Végül a talált megoldás méltó a fideszhez: maradjon a normatíva, csak ne így nevezzük és kicsit legyen más. A normatív összeget nem egységes összegként kívánja kezelni a szerző, hanem differenciálni a tudományterületi besorolások, a képzési területek, intézménytípus, képzési szint (BSC, MA – az osztatlan képzésről nem szól az anyag,de gondolom ez is ide értendő) és a „Science versus Profession” elv szerint. Ebből gondolom kijönne egy nagyon átlátható,transzparens normatíva és ez képezné a finanszírozás alapját. Persze a szabályozásnál az is fontos, hogy ” meg kell tudni mondani, milyen képzésnek van értelme, milyennek nincs, melyik ad a munkaerőpiacon használható tudást, melyik nem”. Értelemszerűen az „értelmetlen szakok” nem kapnak állami támogatást. Az,hogy ezt kinek és milyen elv szerint „kell tudni” megmondani magam is kíváncsi lennék, de tekintve, hogy a stratégia tartalmaz racionalizációs szándékokat ( pl. a „szinonima szakok” összevonása).

A fejezet egyedüli előremutató része a felsőoktatási lemorzsolódás látásmódja. Feltárja a stratégia, hogy a lemorzsolódás nem pusztán a hallgató hibája – ahogyan a miniszterelnök állította, akkor, amikor élősködő, több évtizedig hallgató státuszban lévő egyetemistákról beszélt – hanem rendszerhiba, amelyen szükséges változtatni például azáltal, hogy növeljük az átjárhatóságot az egyes szakok között, így a képzésben való sikertelenség nem feltétlenül vezet a tanulmányok abba hagyásához, hanem lehet eredménye egy másik tanulmányi út elérésének is.

Az Uniós programok kapcsán semmi eredeti ötletet nem tartalmaz a dokumentum, a „TOP200 program” keretén belül pénzt kérünk a legjobb intézményeink fejlesztésére, ezen kívül pedig a vidéki felsőoktatási intézmények fejlesztése is napirendre kerül.

3. Működési hatékonyság: akadémiai autonómia, tulajdonosi és menedzsment szerepek, tulajdonosi kontroll, és professzionális menedzsment

A dokumentum kiindulópontja az, hogy óvatosan kell hozzányílni a kérdéshez, lényeges reform nem javasolt. Célként határozza meg, hogy egységes gyakorlat legyen a gazdasági management feladatkörében és az NGM-től az EMMI felé kell átcsoportosítani az intézmények gazdasági igazgatóinak munkáltatói jogosítványait. Az új igazgatókat „kancellárnak” hívják majd, a miniszterelnök bízza majd meg ezeket a személyeket egy egységes, egy időpontban történő kinevezési eljárásban. Ezek mellett viszont „vissza kell adni az egyetemi önkormányzati testületek (szenátus) rektorválasztási jogosítványát is.” A cél itt is látványos. Nagyon politikus módon úgy centralizálja a felsőoktatás gazdálkodását, hogy látszatengedményeket tesz. Teszi ezt oly módon, hogy megágyaz a Fideszben már a „trafikmutyi” kapcsán látott döntési eljárásnak: egyszerre, átláthatatlan módon hoz személyi döntéseke.

Összességében a hullámzó színvonalú dokumentumban valójában a FIDESZ oktatáspolitikájával való leszámolást láthatjuk. Feketén-fehéren kimondásra került, hogy a kormány által sokat támadott elvek – bolognai rendszer, PPP beruházások, felsőoktatási expanzió, vegyes finanszírozású rendszer – helyesek. Ennek fényében kijelenthetjük, hogy az a kísérlet, amelyet a kormányzat az előző években folytatott, hogy a felsőoktatást leszorítsa annak természetes fejlődési útjáról megbukott.

Ugyanakkor számos kérdés felmerül.

Milyen szakmai előírások lazításával kívánja elérni a kormány azt,hogy a költségtérítéses hallgatók számának csak a „józan ész” szabjon gátat?

Csökkentik e a kötelező oktatói létszámra vonatkozó szabályokat?

Megszüntetik e az emelt szintű érettségi kötelezettségét a felsőoktatásban?

Tovább csökkentik e az államilag finanszírozott férőhelyek számát?

A dokumentum letölthető innen is.